AZ AKADÉMIKUS ORVOSLÁS BIZONYÍTJA AZ OLTÓANYAGOK SZEREPÉT AZ AUTIZMUSBAN

NEMES A CÉL? SZELLEMI (D)EVOLÚCIÓ?

abstract-1869662_1920

Az 1855. évi párizsi világkiállításon még “agyagból készült ezüst” – ként örvendett a világ az alumínium természetből kiszabadított – mai formájának. E kiváló tulajdonságú, korunkban nélkülözhetetlen fém ugyanis évezredekig rejtve maradt az emberiség előtt, mivel a természetben csak kötött (azaz nem felszívódó) formában fordul(t) elő. Ez mára alaposan megváltozott. Az alumínium meghódította világunkat, érceiből kiszabadulva, szabadon felszívódó formában. Az iparosodott világ szinte mindenhol használja, a mindennapi életben számtalan alumíniumból készült eszközzel találkozhatunk, főleg a konyhában, és ezeket többnyire főzésre vagy élelmiszer tárolására használjuk. A kozmetikában előszeretettel használt alumínium tartalmú dezodorokról közben bebizonyosodott, hogy mellrákot okoznak.  A gyógyszeripar pl. az oltóanyagokban azért használ alumínium adjuvánst (hatásfokozót), hogy hatékonyabbá tegyék a vakcinákat – csak éppen senki sem ismeri azt a folyamatot, hogy hogyan is váltja ki ezt a hatását…

GENETIKAI JÁRVÁNY = ALUMÍNIUM KORSZAK?

OE5MS10.jpgA mai napig a tudomány egyik „piszkos kis rejtélye” maradt, hogy mi is történik valójában az alumíniummal a testben. A szervezet több mint 15 évig is képes  visszatartani az alumíniumot, és senki sem tudja biztosan, hogy mi lesz a sorsa, még az sem biztos, hogy egyáltalán valaha kiürül. Egy francia gazdálkodó olyan tipikus tünetekkel fordult orvoshoz, melyeket Gherardi 1998-ban írt le elsőként mint makrofágos myofasciitis. Az alumíniumvegyületek oltóanyaggal együtt történő befecskendezése miatt alakul ki a betegség, az oltás helyén kezdődő erős és tartós fájdalommal, majd az izom- és idegszövetek gyulladásával jár. Állandósult ólmos fáradtság, súlyos izomfájdalom és különféle kognitív rendellenességek jellemzik a betegséget. A gazdálkodó izomzatából mintát vettek, a Paris-Est Egyetem Neuromuszkuláris (Ideg- és Izomrendszeri Betegségek) Osztályán. A Tanszékvezető orvosnak,  Romain Gherardi-nak sikerült beazonosítania a károsodás jellegét. 41yiiEpDwuL._SX312_BO1,204,203,200_A probléma az alumínium nagymértékű felhalmozódásának és az izomszövet emiatti gyulladásának következménye. Időközben gyermekek körében is számos ilyen betegséget diagnosztizáltak oltási mellékhatásra visszavezetve, amely izomgyengeségben, a fejlődés lemaradásában és idegrendszeri zavarokban mutatkozik meg.  A betegség egy olyan súlyos oltási mellékhatás, amely még alig ismert. Az oltóanyagban jelen lévő alumínium adjuvánshoz kötődő antigének bekebelezésére odasereglő immunrendszeri falósejtek –  az injekció beadásának helyén – normál esetben nem maradnak helyben, hanem a közeli nyirokcsomókba, később a szervezet többi részébe kellene távozniuk. A betegség későbbi kibontakozása miatt persze rendszerint nem is ismerik fel, mint oltási mellékhatást.

Az aluminium egészségügyi veszélyét bizonyító tanulmányok száma folyamatosan növekszik. Nézd meg ezt a videót (magyar felirattal) ahol pár percben Gherardi megosztja velünk megdöbbentő felfedezését – mi történik az alumíniummal az oltás helyén!

despair-862349_1920Régóta sejtik a tudósok, hogy az alumíniumnak köze lehet az Alzheimer-kórhoz, a szellemi képességek olyan fokú romlásával járó betegséghez, ami a normális napi életvitelt, önellátást is lehetetlenné teszi. Sok szakértő azonban eddig azt állította, hogy erre nincs elég bizonyíték. Egy új kutatásban Christopher Exley, a Keele Egyetem professzora a korábbiakban sejtettnél erősebb – és adatokkal jobban alátámasztottösszefüggést talált az agyszövetekben felhalmozódó alumínium és a szellemi hanyatlás kialakulása között. Ez a felhalmozódás különböző mechanizmusok révén betegségeket és halált is okoz. Exley professzor megállapította: az alumínium egy ismert neurotoxin, azaz idegméreg, amit egy másik betegség, a dialízis-enkefalopátia kapcsán már kimutattak. (Enkefalopátia: az agy különböző eredetű globális működési zavara.)   Sajnos a kutatás arra is rámutatott, hogy nem csak egyszerűen öregedéssel járó folyamat az Alzheimer betegség, hanem genetikai oka is lehet az alumínium felhalmozódási hajlamnak, sőt külső rizikófaktor is befolyásolja a betegség kialakulását (az alumínium terhelés lehetséges oka pl.: az oltások).

Sokat sejtetően robbantak ki újra és újra botrányok az oltások és autizmus kapcsolatáról. Mondanunk sem kell, hogy rengeteg szakértő azonnal megcáfolta a kapcsolatot, mégis Exley, immár az autizmus esetében is igazolta az alumínium szerepét az autizmus kialakulásában.  12-13 és 14 éves autizmusban elhunyt gyermekek agyát vizsgálták munkatársaival: „Az agyszövetben lévő alumínium mennyiségét illetően az eddig mért legmagasabb értékeket mértük”- osztja meg velünk tapasztalatait, amelyet ebben a videóban megnézhetünk. Eddig egyedül az Alzheimer-kór olyan eseteiben mértek hasonló alumínium szinteket az agyban, ahol a betegséget genetikai hajlam váltotta ki, időskorban.

Az alumínium biztosan szerepet játszik az autizmus kialakulásában még, ha nem is mondhatjuk ki egyenlőre, hogy ténylegesen az okozná. Exley bevallotta, hogy eddigi kutatásai során nem látta az oltásokból származó alumínium szerepét az autizmus kórképben, ám ezen vizsgálat lefolytatása után – miután látta a szöveteket az oltások helyén, és végig követte hogyan jut a beteg gyermekek agyába az alumínium – úgy vélekedik, hogy az alumínium nemcsak hogy szerepet játszik az autizmus kialakulásban, de csakis életveszély esetén szabad alumíniumot tartalmazó oltással oltani. Nem feltétlen azonnali hatástól tart, hanem hónapok, évek, évtizedek alatt kialakuló késleltetett hatásoktól is – mint pl.: az autizmus kórképben tapasztalt tünetegyüttesnél.

 

 

Képek: pixaby.com, www.amazon.co.uk, http://www.freepik.com

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s