Katinka üzenete Szentestén

Éltem – két nap híján – 8 évet.

Nem tudom milyen élet volt ez. Anyukám koncsorgó volt a falu szerint. Apukám meghalt. Nagymamám nevelt. Iskolába jártam. Szerettem volna, ha szeretnek és gondoskodnak rólam.

A gyámhatóság kiemelt a családomból. Nevelőszülőhöz helyeztek. Nevelőszülőm oltóhelyen beadatta a védőoltást, amiből kettőt is kaptam.

Rosszul lettem, fájt a hasam és elájultam. A gyerekorvos beutalt a megyei kórházba, mert nem tudott velem mit kezdeni. A kórházban megijedtek a vizsgálati eredményeimtől, transzplantációs listára javasoltak. Egy hét múlva felkerültem Budapestre.

Nem értem meg, hogy felvegyenek a listára. Nyolc kilót fogytam, három centit összementem és szerveim egymás után felmondták a szolgálatot. Meghaltam. Mellőztek.

angel-2829305_1920Elhamvasztottak.

Nem szerepelek semmilyen Oltást Követő Nemkívánatos Esemény statisztikában. Sem úgy, hogy halálom az oltás miatt, sem úgy, hogy más miatt következett be.

Esetem nem keltette fel senki figyelmét. Még csak kartoték sem lettem.

Fontos emberek úgy döntöttek, hogy ha valaki nem kapja meg a védőoltást, mert a szülője félti, ezeket a szülőket veszélyeztetőnek minősítik és szülői jogaikat korlátozzák.

Szükség esetén a rendőrség is segít a gyereket, gyerekeket elvenni a családtól.

Megvonják a családi pótlékot, GYES-t.

Több család szedte a sátorfáját és elmenekült Magyarországról, ahol a keresztény üldözötteknek még államtitkársága is van, de a magyar keresztényeket nem kell megvédeni, mert itt bántás nem éri őket…

Én már nem tudok szólni, csak üzenni: vigyázzatok egymásra, ne engedjétek el egymás kezét!

Jön a legszebb családi ünnep. Mindenkinek az lesz?

2017. Advent utolsó hetében, Boldog Karácsonyt kívánok!

                                                                                                                          Katinka

 

2017 Szent Karácsonyán a SZMOV ezúton emlékezik Rád, Katinka, és áldozatodra, szenvedésedre. Krisztusunk, könyörgünk hozzád, Te, aki szenvedéseddel egyszer megváltottad az emberiség lelkét, hozz könyörületet orvosaink és egészségügyi hatóságaink szívébe, s ne legyen több értelmetlen áldozata a kötelező, vak oltásrendszernek Magyarországon! Katinka adatait a SZMOV bizalmasan kezeli.

 

kép: pixabay.com

3 thoughts on “Katinka üzenete Szentestén

  1. “Szükség esetén a rendőrség is segít a gyereket, gyerekeket elvenni a családtól.”

    Lehet tudni olyan esetekről, amikor oltásmegtagadás miatt a gyermeket rendőri közreműködéssel elszakították szüleitől?

    Like

    1. Nem csak rendőri közreműködésről, de még olyanról is tudunk, mikor időközben a család külföldön telepedett le, de a kiemelésről szóló határozatot meghozták így is, mert a bíróság és a “gyermekvédelmi” szervezetek nem kívánták “elhinni”, hogy a család valóban végleges letelepedési szándékkal külföldre menekült az oltás miatt! Megsértve ezzel a szabad mozgás és tartózkodás jogát is!!! Így külföldi jogsegéllyel meg rendőrségi körözéssel üldözik külföldön továbbra is a már ott letelepedett magyar családot és akarják onnan Magyarországra hazahozatni a gyerekeiket azért, mert itt nem kérték az oltásokat! Külföldön meg ebből nincs gond, mivel más EU tagállamok ismerik és betartják az emberi jogokat is.

      Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s